DRÉGELYPALÁNKI PÁRTA

RESTAURÁLÁSA ÉS REKONSTRUKCIÓJA

 

Fémfonalas párta gyöngyökkel, islogokkal

 

 A RESTAURÁLÁS

 

A földbe került tárgyak pusztulása elsősorban a tárgy anyagától és a talaj körülményeitől függ. A tárgy károsodásának mértékét, azt hogy milyen állapotban kerül elő, több tényező közül leginkább ezek határozzák meg. Például a földben töltött idő hossza nem egyenesen arányos a tárgy károsodásának mértékével. A restaurálás során a leletek megóvása, vizsgálata, helyreállítása a cél. A konzerválás lelassítja a tárgy pusztulását, a restaurálás élményszerűvé teszi a műtárgyat, nem csak a kutatók számára. Így a legjobb állapotban megőrizhetővé, kiállíthatóvá válnak a leletek.

 

 I.  A RESTAURÁLÁS FOLYAMATÁNAK FŐBB LÉPÉSEI:

 

1. Földből való bontás, kiemelés

2. A párta felépítésének dokumentálása

3. Anyagvizsgálatok, szerves, szervetlen anyagok meghatározása

4. Tisztítás

5. Konzerválás

6. Töredékek összeállítása, rögzítése

 

  1. Földből való bontás, kiemelés

A rendkívül sérülékeny leleteket, a tárgyat körülölelő földel együtt szokás kiemelni („in situ” módszer), és a restaurátor műhelybe szállítani. Ott elegendő idő, és megfelelő körülmények vannak a szakszerű kibontásra. A fémfonalas csipkék restaurálását mindig nagy óvatossággal és körültekintéssel kell végezni, mert sok esetben olyan mértékben károsodnak, hogy mozgatásra darabokra hullik. Fémek esetében előfordul, hogy a korrózió őrzi a tárgy alakját.

A drégelypalánki pártát kiszáradt, megkeményedett homokos föld és korrózió borította. A korrózió zöldes színe rézből vagy rézötvözetből készült fémfonalra utalt.

A bontás először szárazon történt, addig ameddig károsodás nélkül végezhető volt. Ahol a megkeményedett földet a lelet sérülése nélkül nem lehetett eltávolítani, ott vizes-alkoholos nedvesítéssel kellett puhítani a földet. Bontás során az egyes részeket kiemelése és elhelyezése, abban a sorrendben és helyzetben történt, ahogyan az egymáshoz képest eredetileg is volt. Ez csak az „in situ” pártarészekre vonatkozott, azok a töredékek, amelyek elmozdultak, különálló darabok voltak nem.

  1. kép: Fonatos csipke restaurálás előtt

 

 

 

  1. A párta felépítésének dokumentálása

A bontás során olyan részletek vállnak láthatóvá, amelyek megfigyelésére csak ekkor van lehetőség, ezért minden fontos részletről rajz és fénykép készült. A pártát felépítő különböző anyagok, rétegek egymáshoz képest való elhelyezkedése ekkor vizsgálható meg. A legtöbb töredék úgy helyezkedett el, hogy a hátoldala látszott.  Így a különböző rétegek leemelésével a hátoldal felől a színoldal - a csipke - felé haladt a bontás. Sok esetben károsodás nélkül nem lehetett volna a rétegeket elválasztani egymástól, ezért egyben tartva kellett tisztítani, konzerválni (például ilyen a bal oldali fonatos csipke).

A fémfonalak felépítésének és méretének megállapítása optikai mikroszkóp segítségével történt, 40-80-szoros nagyításban. A fémfonal egy növényi anyagú bélfonalra tekert fémszalag. A csipkéhez használt fémfonal 0,5 mm átmérőjű. A bélfonalra S sodrat irányban feltekert fémszalag szélessége 0,5 mm. A csipkét keretező három fémfonalból készített sodrat vastagsága 1,2 mm, az egyes fémfonalak 0,5 mm vastagságúak, a fémszalag S sodratirányban feltekert, a szalag szélessége 0,4 mm. A szegélycsipkéhez ugyanolyan fémfonalat használtak mint a középső csipkéhez.

Az islogok, a párta csepp alakú díszítményei, nagyon vékony fémlemezből készültek. Az islog méretei: 10 mm x 7 mm, a fémlemez/fémfólia vastagsága 0,3 mm.

Az islogokat fémfonalra fűzött kis drótkarikákra függesztették, úgy, hogy azok mozoghassanak. Egy sem maradt meg teljesen épen, ahol a hurkolt fémfonal a drótkarika és az islog sem sérült. A csepp alakú díszek nagyon töredékesek, leginkább a karikák számából és az elhelyezkedés ritmusából következtethetünk az eredeti darabszámra. Néhány helyen látszik pontosan, hogy a hurkolt fémfonal, rajta karikával milyen módon kapcsolódik az alaphoz és a fonatos csipke melyik részén helyezkedik el (kép). A drótkarika átmérője 2,5 mm, a drótvastagsága 0,2 mm.

 

  1. Anyagvizsgálatok, szerves, szervetlen anyagok meghatározása

A fémfonalak felépítése és anyagának meghatározása, polarizációs mikroszkóppal, elektronmikroszkóppal és elektronsugaras mikroanalízissel (SEM+EDS) történt[1]. A fémfonal bélfonala len vagy kender[2]. A bélfonalra tekert fémszalag anyaga sárgaréz ötvözet[3].

A fonatos fémfonalas csipke alatti textilrétegek len/kender anyagú vászonkötésű anyagok. A párta domborulatát adó kitömött rész, szálas növényi anyaga ugyancsak len/kender.

A párta alapját feltételezhetően bőrből készítették, de ez a réteg nagymértékben károsodott, kiszáradt, rideggé, keménnyé vált, anyagának pontos meghatározása nem lehetséges.

A hurkos fémfonalas csipke alatt egy vékony hártyaszerű réteg van, alatta bársonyra emlékeztető anyag található. A párta alapja hasonló a hurkos csipke alatt látható sötét kemény réteggel, ami feltételezhetően bőr, de ez a réteg nagymértékben károsodott, kiszáradt, rideggé, keménnyé vált, anyagának pontos meghatározása nem lehetséges. A fémfonalas csipke fölött kis felületeken (2-3 mm²) vászonkötésű textilfoszlányok voltak, feltételezhető, hogy nem a párta része. Egy külön szövet lehetett, amit aláterítettek vagy letakarták vele az eltemetettet.

  1. kép: Fémfonal elektronmikroszkópos képe
  2.  
  1. Tisztítás

A rendkívül sérülékeny fémfonalak tisztítása mikroszkóp segítségével óvatosan, ecsettel és szikével történt. A gyöngyök, a nagyon vékony lemezből készült csepp alakú islogok és a vékony drótból készült karikák – amikre az islogokat fűzték – tisztítása ugyanilyen módon. A földes rárakódás nagy részét, a korróziót kevésbé lehetett eltávolítani ezzel a módszerrel. Több helyen olyan nagy mértékben korrodálódott a fém, hogy csak a korrózióval együtt lehetett megőrizni a fémfonalas csipkét. (A fonatos díszítmény szegőcsipkéje ezért maradt zöldes, kékes színű.) Azoknak a csipkerészeknek a tisztítása, amelyek ecsettel hozzáférhetetlenek voltak, vagy az érintéstől töredeztek, finom vegyszeres permetezéssel, majd többszöri desztillált vizes permetezéssel történtek. A fémfonalat borító fém eredeti fémes csillogását nem lehetett visszaadni, mert a rendkívül vékony fémszalag túlzottan korrodálódott, így teljes mértékben eltávolítani nem lehetett. Mikroszkóp 40-szeres nagyításánál jobb állapotú islogok felületén látszik a fémes csillogás .

A tisztítás során végig együtt kellett tartani az összetartozó részeket és lehetőség szerint csak annyira bontani amennyire szükséges. A szárítás lassan történt, nehogy szétperegjen az esetleges egyenetlen vagy gyors száradás miatt.

3. kép:  Restaurálás: a csipke bontása szárazon és az islogok vegyszeres tisztítása.

 

  1. Konzerválás

A legkisebb mozgatásra is töredező fémfonalas csipkéket átitatással kellett szilárdítani. A vastagabb zöldes korrózióréteggel borított csipkerészek jobb megtartásúak, kevésbé törékenyek. Ahol csak vékony, sötétszínű korrózió borítja a fémfonalat nagyon gyengék és sérülékenyek. Ezeket átitatása több lépésben történt, a zöldes színű csipkerészeket egyszer, egy lépésben elég volt.

 

  1. Töredékek összeállítása, rögzítése

 

A párta az ásatáson dokumentált elhelyezkedésben (sav- és klórmentes) vászon alapra került, varrással rögzítve. A párta azon részei, amelyek az alaphoz tartoznak, és nem látszanának, de fontos részletek figyelhetőek meg rajta külön látható módon lettek rögzítve, hogy tanulmányozhatóak legyenek. Az eredetileg egymás feletti rétegek, szétválasztva, egymás mellé és alá kerültek, olyan sorrendben és elhelyezkedésben, ahogyan az a csipke alatt volt.

 

 

 

II.  REKONSTRUKCIÓ

 

A rekonstrukció rendkívül fontos a készítéstechnika kutatásában, mert a restaurálás során tett megfigyelések alapján feltételezett készítési módszerek kipróbálhatóak a gyakorlatban. Így bizonyítható, hogy a csipke elkészíthető a feltételezett kötésrajz alapján. A fémfonal szabadkézzel, gépek nélkül elkészíthető.

A rekonstrukció mutatja meg, milyen lehetett a párta a viseléskor. Vannak egyértelműen, pontosan rekonstruálható részek: fémfonal, csipke, fonat, fémkarika, islog. Vannak kérdéses részek: a szerves anyagból készült, és nagymértékben károsodott, eredeti színét elvesztett anyagok. Ezek feltételezés alapján rekonstruálhatók. Ehhez analógiákra van szükség, amelyek lehetnek más leletek, egykorú festményeken ábrázolt viseletek vagy korabeli írásos emlékek.

 

 A PÁRTAREKONSTRUKCIÓ LÉPÉSEI:

 

1. Fémfonal készítés

2. Csipke készítés

3. Islog és drótkariaka készítés

4. Párta összeállítása

 

1. Fémfonal készítés

Fémfonalas csipke rekonstrukciójának készítésekor nagyon fontos, hogy a fémfonal vastagsága, anyaga, felépítése megegyezzen az eredetivel. Ez nagyon nyilvánvaló gondolatnak tűnik, de a ma kapható ,,fémfonalak” valójában műanyag fonalak, amelyek fémes színét igen vékony fémréteg adja, ezért nincs olyan tartása, mint a valódban fémből készült, régi fémfonalaknak.  Tapasztalatom szerint, még ha vastagságban meg is egyezik és hasonló méretű, felépítésű a mai gyártású „fémfonal”, az abból készített csipkék megjelenésükben egyértelműen másmilyenek lesznek, mint a régiek. Kevésbé szépek az ívek, másmilyen a rajzolata, még ha ugyanolyan kötésrajz alapján készült. (kép)

A fémfonalak rekonstrukciójához az eredetivel megegyező vastagságú len bélfonalra, és az eredetivel megegyező szélességű- és vastagságú fémszalagra volt szükség.  A fémszalag 0,5 mm széles és 0,03 mm vastagságú, amely drót hengerlésével készült. Készítéstechnikai kutatások bizonyítják, hogy régen kétféle módon készíthettek fémszalagokat. Fémfólia vékony csíkokra vágásával és drót hengerlésével. A fémfóliák tenyérnyi mérete miatt a fémszalagok rövidek voltak, így ebben az esetben sokkal több a szalagok illesztési pontja.  A Magyar Koronázási Palást aranyfonalai például ezzel a módszerrel készültek. Nem egyértelmű, de valószínű, hogy ennél a pártánál drótból hengerelt fémszalagot használták. Ezért a rekonstrukció esetében is így készült. Tapasztalataim szerint hatékonyabb a hosszabb szalagok használata, mert az illesztések lelassítják a betekerés menetét. A fémszalagot a bélfonalra valószínűleg kézzel tekerték fel. A rekonstrukció készítése során is így történt. 40  méter fémfonal elkészítéséhez körülbelül 120 méter sárgaréz szalagra volt szükség.

4. kép: Az eredeti- és rekonstruált fémfonal, a gyári „műanyag fémfonalak

 

2. Csipkeverés és a fonatok elkészítése

A mai csipkeverés alaplépéseiből kiindulva tudtuk rekonstruálni a fonatokat. Megállapítható, hogy a mai csipkék bonyolultabbak, sokkal több szálból, több verőkével[4] és jóval vékonyabb fonalakból készülnek, mint régen. A paszománykészítéssel mutat még rokonságot, az is egyfajta fonás.

A pártánál négyféle csipkét különböztettünk meg.[5] A fölső körbefutó csipkét, amit „hurkos” csipkének neveztem, mert kiemelkedő kis hurkok diszítik. A két rövidebb csipkét „fonatos” csipkeként különböztettem meg, mert inkább fonásra, mint vert csipkére hasonlít. A keretező, szegélyező csipke nagyon hasonló, ugyanúgy készül csak a fonalak száma különbözik egyel. A hurkos csipke 4 dupla és 4 szimpla, a fonatos csipke 4 dupla fémfonalból készült. A  fonatos csipke szegélye 6 fémfonalból készült  (2 pár és 2 szimpla) a hurkos csipke szegélye 7 fémfonalból készült (3pár és 1 szimpla).

5. kép: A csipkék rajza és elnevezése.

 

 

6. kép. Fonatos csipke rekonstrukciójának lépései

 

 

3. Islog és drótkarika készítés

A csepp alakú díszeket feltételezhetően valamilyen sablonnal kivágva készíthették. Más pártáknál, ahol sok ép darab maradt meg egyforma méretűek voltak, tehát nem valószínű, hogy egyenként ollóval, lemezollóval vágták volna ki, mert akkor kisebb-nagyobb eltérések lennének. Egyenként kivágva a cseppformákat nem a leghatékonyabb módja a készítésnek, egy pártán előfordul akár 80-100 darab is. (Például a Tapsony-Terebezdi párta.) Az egyforma islogok készítéséhez valamilyen, bőrlyukasztó szerszámhoz hasonló szerszám használatát feltételezem. Vasból készült az éleinél edzett kivágó-szerszámmal, lágyított 0,03 mm vastag lemezből kivághatóak a feltételezett módon. (kép) A csepp forma lyukasztásának helyén a fólia széle másmilyen, mint a széleken, sorjásabb. Feltételezhető, hogy a lyukasztás másképp, másmilyen szerszámmal történt, mint maga a forma kivágása. Egy vastag tűvel vagy árral ütött lyuk széle nagyon hasonló képet mutat, mint az eredetieken látható. (kép)

A drótkarikák szabályos kör alakja arra enged következtetni, hogy az ötvösségben ma is használatos módon, egy megfelelő átmérőjű hengerre (vastag drótra, fára) feltekerték a vékony drótot és utána karikákra vágták. Karikák végén látható nyomok alapján lehetne megkülönböztetni, hogy ollóval, csípőfogóval vagy fűrésszel darabolták. A korrodálódás miatt egyértelmű nyomot optikai mikroszkóppal vizsgálva nem találtam, de a ferde vágás inkább olló, csipőfogó használatára utal.

 

 

4. Párta összeállítása

A leleten megfigyelt anyagtípusokhoz leginkább hasonlító anyagokat választottam. Olyan lenvásznat kerestem, amelynek szövéssűrűsége és a szálak vastagsága megegyezik a töredékeken megállapított méretekkel. Mivel a lelet összeszáradt, töredezett vászondarabkái esetében nem lehet pontosan tudni, hogy milyen méretűek lehettek eredetileg a szálvastagságok, ezért csak feltételezés, ezért lehet csak hasonlónak nevezni. (kép) Az alaphoz növényi cserzésű 1 mm vastag bőrt használtam. A domború csipke alatti részt kenderkóccal tömtem ki. A bársony esetében olyan anyagot kerestem, amelynek az alja az eredetihez hasonló vászonkötésű. A színt analógiák alapján választottam, olyan árnyalatot amely szín növényi festéssel is elérhető.  A pártán megfigyelt rétegek sorrendjét betartva készítettem el alapot, amelyre varrással rögzítve kerültek rá a külön elkészített fémfonalas csipkék, a gyöngyök és az islogok. A pártán viszonylag kevés gyöngy és islog volt az eredeti helyén, a legtöbb töredékként volt a párta körül.  Amelyek eredeti helyükön voltak, azok alapján lehet következtetni a többi elhelyezkedésére. A gyöngyök és islogok egy része ugyanúgy helyezkedik el, mint az eredetin, másik része a szimmetrikus elrendezést feltételezve került rá.

7. kép: A párta feltételezett viselési módja.

 

Vissza a kezdő oldalra



[1] A fém anyagvizsgálatokat Thiele Ádám a BME Anyagtudományi tanszékén végezte.

[2] A len és kender rostoknak nagyon hasonló a mikroszkópos képe. Ilyen módon nem lehet megkülönböztetni egymástól. A fémfonalak csoportosítása szempontjából fontos, hogy egyértelműen kizárható a selyem és a pamut anyagú bélfonal.

[3] Sárgaréz: réz és cink ötvözet.

[4] Verőke: leginkább egy orsóhoz hasonlít, amire a fonalat kell feltekerni, ahány szálból készül a csipke, annyi verőke kell.

[5] A kötésrajzok elkészítésében Egervári Márta textilrestaurátor és a csipkeverés lépéseiben Feketéné  Drajkó Zsuzsanna csipkekészítő segített.